
xxx 02.02 Az isteni terv beteljesülésének napja
Csodás energiakapu nyílik holnap, Február 2-án, melynek fénye segítségünkre lesz, hogy végre beteljesítsük álmainkat és megélhessük teljességünket.
A 2-es számjegy önmagában a hit, bizalom, siker, együttműködés, dualitás, a kezdet és vég egybefonódását hordozza, valamint az isteni terv megélését és lelkünk céljainak beteljesítését egyaránt. A 0 azon kívül, hogy duplázza a vele álló számok erejét, a spirituális fejlődés, az egyéni döntés, a végtelenség és teljesség valamint az örök áramlás energiáját hozza. A 22-es Mester szám az ősi tudással és bölcsességgel, a látással és átalakulással áll harmóniában.
A nap üzenete az, hogy továbbra is higgyünk magunkban és az álmainkban, mert nemcsak belülről, de kívülről is megkapunk mindent, ami által megélhetjük önmagunkat. Legyünk alázatosak és türelmesek, mert mindennek megvan a saját ideje, így teremtéseinknek is meg kell érkezniük hozzánk, hogy megélhessük őket. Tegyünk meg mindent energetikai és fizikai szinten, és utána hagyjuk beérni és megérkezni a dolgokat. Ha nehézségeink akadnak, merítsünk erőt önmagunkból, és hívjuk segítőink erejét, mert támogatva vagyunk! Amit akarunk, elérhetünk, ha kitartóak vagyunk, és hiszünk önmagunkban. ( és ezt megalapozzuk a mai Telihold erejével☺️).
Csodás teremtő Napot Mindenkinek! Varázsoljunk fényt és álmokat valósággá!
Szeretettel, Elsa.❤️✨️
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2026.02.01. repost
mindennapitudatossag.com
fotó:pinterest xxx