2023 A száguldó valósággá válás éve

Elsa Sol
2023-01-01
Energia híradó

2023 A száguldó valósággá válás éve

Hihetetlen energiákat, változásokat, fejlődéseket hozott 2022, habár nem mondhatni, hogy könnyen csúszva érkezett vagy távozott hahaha, kaptunk hideget és meleget, de erőnk teljében megérkeztünk az új évbe!

Már most érezhető, hogy pláne a januári bebikázással, egy igen erőteljes, zakatolós, de nagyon nagyokat lépő, bedurrantós évbe léptünk. A 23 a kezdet, egy új korszak, egy teljesen új energiatalpazaton való mozgás ideje lesz. Rengeteg képességünk indult be tavaly, tudtuk gyakorolni őket, lehetett cincogni és vissza-visszatérni a régi módszerekhez, de idéntől már nem nagyon. Ez most egy magasabb osztály, mintha elemiből gimibe léptünk volna, nagyobb a tét, nagyobbak a leckék, de a tudás és vele a haladásunk is igen komoly erőre tesz szert. Ebben az évben mindent megkapunk, hogy igazán nagyot lépjünk. Úgy érzem akkorát változott a világ, de főképp mi benne, hogy idén végre a fizikai síkunk is átalakul, bár szerintem nem egy nap alatt, ahogy sokan várják, hanem továbbra is fokozatosan de folyamatosan épülünk egy új istenember és isteni világ felé. Ezzel együtt jár, hogy még többen távoznak majd, akik nem vállalják az átalakulást, és maradni szeretnének még ezen a síkon. Minden út szent, mindenki útja a sajátja, és úgy dönt, ahogy szeretne. A mi dolgunk idén még inkább, befelé tekintve haladni, önmagunkon dolgozni, és ezáltal belső erőnket, az érkező energiákat földelni, önmagunkba befésülni, alkalmazni, s így a külvilágot átalakítani. Példát mutatni, hisz bennünk is felébredt az isteni, és mindenkiben felébred, a maga idejében. De mindenki magáért felel! A te haladásod hat a többiekre, így azzal foglalkozz, hogy te fejlődj, emelkedj, hogy képességeidet használni tudd, és így segíthess... így vonzod be azokat, akikkel együtt haladsz majd.

Izgalmas, sok újdonságot, új energiákat, új lehetőségeket hoz ez az év majd, és mindenképp egy hatalmas új kezdet szele érkezett meg; köszönöm Nektek mind, akik dolgoztok magatokon, fejlődtök, és energiátokkal, küzdelmeitekkel és győzelmeitekkel hozzájárultok, hogy egy szebb, boldogabb, magasabban rezgő bolygón élhessünk!

Áldás és Fény Mindenkire!

Isten hozott a Fénykor első évében!


Szeretettel, Elsa.


Elsa Sol- Mindennapi Tudatosság 2023.01.01.

mindennapitudatossag.com

Fb: Mindennapi Tudatosság

fotó:pineterst

Elsa Sol

Sziasztok, Elsa vagyok...  Író, Tanuló, Ébredő, Fénymunkás, Gyógyító, Szabad Lélek

Mindig is spirituális voltam, de igazán 2018-ban kezdtem el írni a Felébredésről és a bolygón érezhető változásokról. Lelkesedésem nem csökkent, néha lassultam, néha száguldottam, de kitartóan haladok. Azóta számtalan lélek csatlakozott az Úton, és cikkeim száma egyre dúsul.

Ha Te is ébredsz, ha Te is változol, ha Te is változást akarsz, tarts velem az oldalon, merülj el a cikkek mélységeibe, és remélem jól érzed magad, válaszokat és segítséget találsz.

Szeretettel, Elsa.

Kapcsolódó cikkek