Miközben sok csodás magasan rezgő energia érkezik az életünkbe, sokan tapasztalnak emellett egy erősebb folyamatot, mely kevésbé kellemes energiákat ébreszt bennünk.
Érzékenység, feszültség, kipattanó-elcsattanó mondatok, elegem van érzés, nem haladok sehova gondolatok érkezhetnek. Úgy érezhetjük egész életünk minden nem működő oldala egyszerre kéri most a figyelmünket. A Merkúr retrogád mozgásának hatására most előtérbe kerülnek a kapcsolataink, önmagunkkal, másokkal, anyagi életünkkel, jövő képünkkel egyaránt. Ennek hatására felszínre kerülnek a még meg nem oldott hiedelmek, minden, amivel nem akartunk eddig foglalkozni, minden, ami már csak lóg, de nem volt erőnk elvágni még.
Amikor egy bolygó retrogád mozgásban halad, lehetőséget kapunk visszatekinteni, megfigyelni önmagunkat, újra felmerülő helyzeteket, és mélyebb betekintést kapni önmagunk és az életünk raktárából. Ismétlődő üzenetek, belső sugallatok, újra felbukkanó helyzetek mutatják, hogy mivel is van dolgunk. Ilyenkor érezzük, hogy egyet lépünk előre és kettőt hátra, vagy csak toporgunk. Valójában komoly belső munka zajlik, és addig nem lépünk tovább. Mintha az utat épp most betonoznák le, így az autók csak várakoznak.
Most figyeljünk hogyan kommunikálunk, csomagoljuk be, nehogy megbánjuk. Legyünk türelmesek magunkkal és másokkal, mindenkinek tele a batyuja. Figyeljünk a belső hangra, mert most még mélyebben beleérzünk a helyzetekbe, és hatalmasakat tudunk fejlődni. Engedjük ki a feszültséget, vonuljunk el, próbáljunk pihenni. Engedjük, hogy az energiák dolgozzanak, és vigyenek, ahova tartunk. Hamarosan itt az Újhold, és az segíteni fog, hogy terveinknek táptalajt is találjunk, és álmaink energiáját lehúzzuk és mi magunk betonozzuk bele életutunkba:)
Áldás és Fény Rátok!
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2023.01.04.
fotó:pineterst