Indulandu lódulandu-érkeznek az energiák, gatyákat fel!

Elsa Sol
2022-07-20
Energia híradó


Elég nehéz és súlyos energiákat kaptunk az elmúlt napokban, melyek nyomottá, kedvetlenné, zavarttá tudtak tenni minket, és egy kicsit  megállásra is késztetett. Erős negatív energiák áramoltak, melyek könnyen megpróbálták lehúzni a rezgésünket, és kicsit világvégés, kilátástalan és kedvetlen volt az alaprezgés. Mindeközben valami fura béke és nyugalom is érkezett, teljes paradox érzeteket keltve bennünk, megkérdőjelezve, hogy most mi történik tulajdonképpen. Meditációban mély elmerülés, áthangolódás, kapcsolatteremtés volt érzékelhető, ugyanakkor a fizikai világban inkább nyomás és feszültség, aggodalom, nyugtalanság áramlott.

Fejfájások, hosszú fülcsengések, nagyon erős torok és szívcsakra nyílások, dübörgő energiazuhatag a lábakban és a földből felfelé, mind érezhető volt.

Ez most mind múlik úgy érzem, és könnyebb energiák érkeznek, melyek kicsit felpezsdítenek és feltöltenek végre, visszakapva lelkesedésünk és inspirációnk egyaránt. Ez az időszak azt mutatta meg, hogy hol kell irányt váltani, hol nem megyünk arra, amerre igazából kéne, kikkel és mivel kapcsolatban lépünk még vissza, adjuk meg magunkat, vagy engedünk a nyomásnak. Erősen ébresztős, szembenézős és átalakítós napok vannak mögöttünk, melyek szükségesek voltak, hogy most tiszta fejjel induljunk újra.

Szédülések, fejfájások, hőhullámok, aluszékonyság, furcsa és tömény álmok, gyors elfáradás most mind érezhető, miközben már érkezik a könnyebbség, a lágyság, az indulásra hívő erő.

Minden beindul most, úgyhogy akinek nem tetszett a megálló, az most örülhet, mert ismét dübörög az ég, és áramlani kezd a löket, megtolva minket, hogy haladjunk szépen tovább:) Kapaszkodjatok, indulunk tovább!!!

Áldás és Fény!

Szeretettel, Elsa.


Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2022.07.20.

mindennapitudatossag.com

Fb: Mindennapi Tudatosság

fotó:pineterst

Elsa Sol

Sziasztok, Elsa vagyok...  Író, Tanuló, Ébredő, Fénymunkás, Gyógyító, Szabad Lélek

Mindig is spirituális voltam, de igazán 2018-ban kezdtem el írni a Felébredésről és a bolygón érezhető változásokról. Lelkesedésem nem csökkent, néha lassultam, néha száguldottam, de kitartóan haladok. Azóta számtalan lélek csatlakozott az Úton, és cikkeim száma egyre dúsul.

Ha Te is ébredsz, ha Te is változol, ha Te is változást akarsz, tarts velem az oldalon, merülj el a cikkek mélységeibe, és remélem jól érzed magad, válaszokat és segítséget találsz.

Szeretettel, Elsa.

Kapcsolódó cikkek