Az érkező Telihold szépen illeszkedik a mostani időszakunk energiájába.
Egyik irányban tágulásra, bátorságra, kalandra, felfedezésre hív minket, a másik irányban viszont arra kér, hogy menjünk mélyebbre, nézzünk jobban az életünk mélyére, a céljaink táptalajára. Érezhetjük, hogy sürget minket a belső hang, hogy rendezzük sorainkat, hasznosítsuk jobban az időnket; fókuszra, felelősségre, lépéseink és döntéseink fontosságára hívja fel a figyelmünket. A másik irányban viszont, zubog bennünk a vágy, hogy kikapcsoljunk, töltődjünk, kimenjünk, lássunk és tapasztaljunk. Szabadságra, felszabadulásra, könnyedségre és örömre invitál.
És ez a csodálatos és teljes üzenet: egyensúly! Egyensúly az isteni és a földi felünk között, elosztva energiánkat és figyelmünket mindkét fél felé. Egyensúly a gyermeki és a felnőtt énünk között, ahol megengedjük magunknak a lazaságot, de amikor kell, akkor tudjuk irányítani és határozott kézzel terelni az életünket. Egyensúly a kötelezettségek és a szabadság között, azaz amikor lustaság csapja fel a fejét, belső erővel és motivációval összeszedjük magunkat, és nekiugrunk a dolgoknak, nem húzva, halasztva, hanem bumm, tudatosan megcsinálni. Ugyanakkor ha túlpörögtünk, sok volt a meló, érezzük, hogy fáradunk, merülünk le, igenis hátralépni, kikapcsolni, feltöltődni és pihenni.
És mivel ez egy Nyilas Telihold egy harmadik sugallat is érkezik: figyeljük meg hova célzunk életünk nyilával? Áll-e még ez a cél és terv? Álmodjuk-e még ezt a jövőt és életet magunknak? A beletett energia hasznosul-e, megéri-e, vagy hiába célozgatunk, nem haladunk, nem érünk közelebb. Mi célzunk! Nyugodtan irányítsd más felé, merj utat nyitni az újba, mert akár teljesen egy másik irányt választani... ez a te életed, a te energiád, a te céljaid, a te álmod! Vedd célba:)
Áldás és Fény Rátok!
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2023.06.02.
fotó:Pinterest