Robbantásos Új világ szele: a Fény kapujába léptünk
Ez a hónap igazi robbantásokat hozott az életünkbe, és ennek egy kiemelkedő hatása, hogy életünk a következő nagy szakaszba lépett, és ezzel hatalmas átalakulásokra számíthatunk.
Talán olvastátok már, hogy a Plútó, ami amúgy több mint 240 évig kerüli meg a Napot, most a Vízöntőbe lépett, és a következő 20 évben komoly hatással lesz ránk. Mit is jelent ez nekünk mint egyes emberek és kollektív, az emberiségnek?
A korábbi Plútó szakasz olyan eseményeket hozott az emberiségnek, mint a Francia Forradalom vagy az Amerikai Függetlenségi Háború; ez el is mond mindent: a Plútó az igazi robbantó, a rendszerek átalakítója, az elavult hiedelmek kigyomlálója, az új megteremtője. Rámutat, ahol fejlődnünk kell, kiemeli azt, ahol már nem működő módszerekkel élünk, ahol a fejlődésünkkel nem arányosan növünk. A Plútó a következő 20 évben tenni fog érte, hogy az emberiség egy magasabb szintre lépjen, és átalakuljon az életünk szinte összes területe; és ez rázós lehet. Rávilágít és megrengeti a szabadság, az egyenlőség, az egészség, a közösség, az anyagiság elveit, de a politikai rendszereket is. Egy igazi új korszakot nyit ránk!
Egyéni szinten a hatása szintén jelentős: nagyon erős tükrökkel nagyítja fel számunkra azon területeit az életünknek, amik elavultak, ahol a régi eszméket éltetjük, ahol a régi hiedelmek szerint élünk még mindig. Láttatja velünk, ahol még börtönben tartjuk magunkat, ahol nem állunk bele isteni erőnkbe, ahol nem éljük meg a legnagyobb lehetőségeinket és önmagunk teljességét. Megmutatja ki vagy és ki lehetsz... és el is tol odáig, hogy megvalósítsd.
Összefoglalva röviden: a Plutó az, aki most megrobbantja a társadalmi berögződéseket, hitrendszereket, és lehetőséget biztosít, hogy egyéni szinten és kollektív szinten is egy következő, igazi magas szintre léphessünk...ha merünk:) Még jó, hogy ilyen sokat dolgoztunk magunkon:) Gyere Plútó, készen állunk Rád!
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2023.03.27.
fotó:pinterest
Forrás: Filantrópikum (isteni cikk, ajánlom!!!)
https://filantropikum.com/