Hihetetlen erős energiák jönnek, fejet szétfeszítő, fület megcsendítő frekvenciák, lüktetve pulzál körülöttünk a Fény és a Kozmosz.
Mindenhol érezzük egyszerre és vagy vonulva át a testen.
Fejlüktetés, homlok, fejtető és tarkó-nyom, feszít lüktet, ahogy töltjük le a kódokat. Megszédülések, átlátások a téren.
A harmadik szem nyom és pulzál -nyílik, fénylik, képek, filmek, ismerősen idegen helyek villannak be vagy nézzük az összefüggő képsorokat. Erős aktivizációk.
A fülek zizegnek, bizseregnek, hangyáznak, miközben be-bekapcsolnak frekvenciák, mély majd magas, rövidebb, hosszabb, néha úgy érzem magam, mint egy faxgép:) Suttogások, éteri hangok, csengők, tökfura dolgok...belehallunk a térbe, más dimenziókba, önmagunk belső terén át.
A szívcsakra szinte szétfeszíti a mellkasunkat, melegszik, forró, lüktet, tágul, ahogy feltöltődik a magasrezgésű fénnyel. Felfénylünk.
A Napfonat csakra most intenzív tisztulást él meg: a harag, a félelem, a traumák mind iszonyat erővel távoznak, mert eközben már töltődnek be az új energiák rezgései, inspirációja, belső löketei a következő fejezethez.
A gyökércsakra még ismét erősebb, ha egyáltalán lehetséges még: a lábak néha olyan nehezek, zsibbadtak, bizsergősek, máskor pedig forró, szurkálós és szinte szétrobban az átrobogó energiák erejétől. Mindent földeljünk mélyen az 5 dimenziós rácsozatba, ahol mi magunk is székelünk.
Kedvesek! Fantasztikus tapasztalások, elképesztő változások, sorsdöntő találkozások és mindent felforgató átkalibrálások ideje ez most! Olyan magasan vagyunk, hogy már csak súroljuk a régit.
Áramoljatok, kapcsolódjatok, fogadjátok és vezessétek ezeket a hihetetlen erejű töltéseket, mert ezek raknak mindenkit oda, ahova menni akar vagyis ahol lenni akar:) Áldás és Fény Rátok!
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2022.04.29.
mindennapitudatossag.com
Fb: mindennapi tudatossag
fotó: pinterest