Szétrobbantós feszültséghullám

Elsa Sol
2022-08-31
Energia híradó

Szétrobbantós feszültséghullám


Iszonyú erős hirtelen feltörő stressz, feszültség és nyugtalanság áramlik tegnap óta, mely hullámokban tör ránk látható okok nélkül is akár.  Úgy érezzük el vagyunk havazva, nem bírjuk a tempót, úszik minden, pedig mindent megteszünk, fizikai és energetikai szinten is. Mintha minden eddigi munkánk az arcunkba kacagna felnagyítva mindent, amit nem sikerült elérni vagy megtenni vagy elengedni. Mintha év végén a suliban csak azt összesítenék, hogy miben nem jutottunk át...pedig hatalmasat léptünk, érezhetően és láthatóan változtunk, de még nem vagyunk csak fenn. A nagy töltések és aktiválások mindig hatalmas tisztítást hoznak magukkal, hol fizikailag hol inkább szellemileg vagy lelkileg érezzük. Na ez most, legalábbis nekem, elsősorban szellemi csata és lelki kihívás. Rengeteg dolgot csinálunk egyszerre, így nem is csoda, ha nem tudunk mindennel ezerrel haladni egyszerre mindent elérni. A mostani löket felnagyítja a hiányosságokat, de nem azért, hogy elmosson, hanem , hogy szinte listázva lássuk magunk előtt, mi áll most készen a figyelmünkre vagy távozásra. Ekkor érezzük a feltörő nyomást, mintha az idővel versenyeznénk, pedig csak mi gyorsulunk, és a megvalósulások és teremtéseink.

Amit tehetünk az elfogadás és az éber, türelmes figyelem. Jön, felbukkan, odavezetem a figyelmem, meghallgatom, vagy ha nincs mit mondania, hálásan kiengedem. Egyesével. És amikor az ego hirtelen hátulról szorítani kezd, és mint hangosbemondó kántálja fülünkbe, mi minden van még, és érezzük, ahogy gyűlik a feszkó, szépen mély levegőt veszünk, és visszaszerezzük belső terünket tőle, nem hagyva, hogy lehúzzon. Bennünk az erő, és sokat dolgoztunk, hogy ez így is maradjon!

Kitartás Mindenkinek, ez most egy rövid de intenzív szakasz, és ha hagyjuk, gyorsan távozik is:) Ne tartogass, ne kapaszkodj, engedj, engedd meg lenni és engedd meg menni.

Áldás és Fény!


Szeretettel, Elsa.

Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2022.08.31.

mindennapitudatossag.com

Fb: Mindennapi Tudatosság

fotó:pinterest

Elsa Sol

Sziasztok, Elsa vagyok...  Író, Tanuló, Ébredő, Fénymunkás, Gyógyító, Szabad Lélek

Mindig is spirituális voltam, de igazán 2018-ban kezdtem el írni a Felébredésről és a bolygón érezhető változásokról. Lelkesedésem nem csökkent, néha lassultam, néha száguldottam, de kitartóan haladok. Azóta számtalan lélek csatlakozott az Úton, és cikkeim száma egyre dúsul.

Ha Te is ébredsz, ha Te is változol, ha Te is változást akarsz, tarts velem az oldalon, merülj el a cikkek mélységeibe, és remélem jól érzed magad, válaszokat és segítséget találsz.

Szeretettel, Elsa.

Kapcsolódó cikkek