Szokásos kapu előtti őrület
Nos hogy vagyunk, hogy vagyunk? A feszültség nyomakodik, a lelkünk kapaszkodik, a fejünk szakadozik, és mi még mindig csak toljuk magunkat egyre tovább, önmagunk mélységeibe, hogy felérjünk végre önmagunk legtetejére...igen, jól érzitek, hogy nem csökken, csak épül, nem lassul, csak erősödik, kívül belül nyom, mert az erő szinte szétfeszíti a teret, ahogy fényünk emelkedik a sötét leple alól. Halljuk, ahogy zúgnak a frekvenciák, feszít a fejtetőnk, fények villódznak a becsukott szemeink előtt, és egyre több dolgot veszünk észre, ismerünk fel, és engedjük útjára. Kipakolunk. Ahogy írtam korábban, most az egyensúly a célunk, felismerni, hol nem vagyunk összhangban belső utunkkal és felsőbb részeinkkel, hol engedünk a nyomásnak, hol nem éljük meg önmagunk nagyságát és fényét. Kapcsolataink, érzéseink, munkánk, az életünk alapjai kerülnek most terítékre, hogy mint egy mozgó film kockáin végignézzük ad-e még, segít-e, vezet-e, épít-e még, vagy már kinőttük, és nincs harmóniában a növekedésünkkel és új utunkkal. Szívcsakra tágulások és feszítések jelzik, hogy követjük-e belső sugallatainkat, halljuk-e a belső erőnket, és felismerjük-e a leckéket, melyeket a futó napok pillanatai dobálnak elénk?
Komoly belső munka zajlik, és mindenki azt tapasztalja, ami most a legközelebb viszi a következő lépcsőhöz, amitől a legtöbbet nőhet, a legnagyobbat fejlődhet, amitől a leginkább érzed, ezt megéltem, megtettem, felismertem és elengedtem.
Izmokat lazítani, elménket megfigyelni, lelkünket megkönnyíteni, ez most a feladat!
Áldás és Fény Kedvesek!
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2022.09.21.
mindennapitudatossag.com
fotó: pineterst
