xxx Hogyan hozzuk el az új Földet? -kezdve ma
A mostani időszakban olyan elágazásoknál ácsorgunk, ahol szinte látjuk az emberiség és Föld két útját szétválni. Néha úgy tűnik, hogy szétomlik és elpusztul minden, aztán mégis marad, és ömlik a csoda és szépség, érezzük a változást.
Erőt, hitet tesztelő időszakokon haladunk át, lesz nehezebb de sokkal könnyebb is. Rengeteg módszer közül választhatunk, mindenkinek más a jó, ebbe érezz bele és áramolj vele. Lehet ma tai chi, mert tested lelked egyensúlyára, az energiarendszered tisztítására és stimulálására van szükséged, de egy hét múlva sétálómeditációt gyakorolsz, mert hív a fű, bizseregnek a talpaid és csak a lélegzetedre van szükséged. Vagy a csillagok hívnak, és onnan kérsz tudást, vagy csak olyan ötleted jön, ami a fizikai síkra hív teremtésre.
Az Új Földet még mindig sokan odakint keresik ( de hol?), ahelyett hogy bent ápolnák, belekapcsolódnának, ami utána megjelenik a fizikai síkon. Sokan még mindig egy fizikai váltást várnak, ami egyik napról a másikra felrántja / átteszi a bolygót egy másik dimenzióba. Véleményem szerint ez ebben a formában gumikacsa, mert minden az életben energia; Te is, a bolygó is, a fizikai világunk is. Ergó, amilyen a rezgés olyan a világ.
Sokáig hittem majd csalódtam a nagy világmegváltó dátumok után, azóta higgadtabb vagyok az evolócióval kapcsolatban:) Már jobban érzem, hogy együtt rezgünk és együtt alkotjuk a közös rezgést. Amikor magasan rezgek, akkor ez a sík kapcsolódik hozzám, ebben vagyok, ebben lélegzem, ezt árasztom.
Ez az én rezgésem, ezért a világom rezgése is.
Akivel rezonál, érzi, megtalál, belelép vagy összeér velem. Amikor lent vagyok, akkor ez a rezgésem és a világom rezgése is... és mindenki és minden, ami ezzel a rezgéssel azonos, kapcsolódik hozzám. Az Új Föld egy rezgés. Ugyanez a Föld, csak másik síkon rezeg. Mint a Rádió 1 és Sláger rádió: hova tekered, hova hallgatsz bele, mit akarsz tapasztalni. Amikor a saját rezgésed feltekered, akkor belelépsz abba a síkba, ami azonos azzal a rezgéssel. Vagyis, a saját belső tekerőddel állítod be az adást, ami megjelenik a tévéden.
Az Új Föld egy rezgés, egy magasabban lélegző sík, ami most is elérhető számunkra: bármikor amikor odahangolod magad. Amikor szeretet választasz a harag helyett, amikor beleállsz az erődbe, amikor a békédet és harmóniádat megtartod, akkor ezen a síkon élsz és tapasztalsz. Minden nap, amikor leteszel egy terhet, elengedsz egy fájdalmat, feloldozol egy traumát, minden percben, amikor önmagaddal keresed az összekapcsolódást és a harmóniát, amikor mered követni a belső hangodat, akkor közelebb húzod az Új Földet a saját és a közös világunkban is.
Nem kell megmenteni a világot, ahogy eddig hittük, csak emlékeznünk kell a rezgésre, ahonnan érkeztünk. Ahol ez az alap. A Föld maga is eléri ezt a rezgést, nélkülünk is, itt nekünk emberiségnek kell igazán emelkedni.
Elég magadat figyelni, az érzéseidet követni, és örömöt érezni -ez a legmagasabb rezgésed, ezt horgonyzod, ezt árasztod... és ezt teremted ide a mostani Földre. Köszönöm Neked! Áldás és Fény!
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2025.08.13.
mindennapitudatossag.com
Fotó: Pineterest xxx